minőségi kihívások napjainkban

Ma világszerte minden tizedik felnőttet érinti a veseelégtelenség valamilyen formája és közel másfél millióra tehető azoknak az embereknek a száma, akik végstádiumú vesebetegségben szenvednek. Hazánkban is, a világ más országaihoz hasonlóan jelentősen megnőtt azon betegek száma, akiknek élethosszigtartó dialíziskezelésre van szükségük az életben maradáshoz. Az incidencia mértéke eléri az évi 6-7%-ot, melynek hátterében alapbetegségként elsődlegesen nem primer vesebetegségek, hanem diabetes mellitus, illetve hypertonia állnak döntően. A vesepótló eljárások kapcsán alkalmazott magas színvonalú orvostechnika, valamint a tudományos tényeken alapuló orvoslás ellenére a dializált betegek mortalitási és morbiditási mutatói továbbra is jóval kedvezőtlenebbek a teljes populációhoz viszonyítva. A beszűkült vesefunkció igazi „kockázat sokszorozó”, mivel több, mint tízszeresére növeli az idő előtt bekövetkező szív- és érrendszeri eredetű halálozások eőfordulását. A végstádiumú vesebetegség jellegéből adódóan, a dializált betegek élettartam és/vagy életminőség növekedése a dialízisszolgáltatás mérhető "haszna". Ez különösen igaz az egyre öregedő betegpopulációra, hisz életminőségük messze elmarad az átlagostól, esélyük egy lehetséges transzplantációra pedig, rendkívül alacsony, ami a gyógyulást és teljes rehabilitációt biztosíthatná a számukra. Vesepótló kezelések alkalmazása során ahhoz, hogy biztonságos, minőségi ellátás valósuljon meg, az egészségügyi szervezetnek ismernie kell, hogy tevékenysége milyen hatással van a betegek mortalitására, morbiditására, életminőségére és a költségekre.
A végstádiumú vesebetegek számának ilyen mértékű emelkedése, az extrém mértékű mortalitás, a vesepótló eljárásoknak az állami költségvetés teherbírását már-már meghaladó költségei egyre inkább alátámasztják a betegbiztonság, a minőségi ellátás prioritását. Egyre nagyobb igény mutatkozik továbbá azokra a típusú kutatásokra, melyek hozzájárulhatnak a biztonságos, magas színvonalú dialíziskezelések megvalósításához. Ma a vesepótló eljárások során megfigyelhető minőségfejlesztési kezdeményezések jórészt orvosszakmaiak, leginkább a technikai paraméterek javítására, illetve a gyógyszeres terápia tökéletesítésére helyezik a hangsúlyt. Azonban, az életminőségi vizsgálatok tanulsága egyöntetűen az, hogy a betegek állapotának meghatározásához nem elegendőek csupán a technikai paraméterek nyomon követése, más döntő jelentőségű tényezőket is figyelembe kell venni a betegek életkilátásai vonatkozásában. Ilyen meghatározó tényező például a rehabilitáció, edukáció, vagy a különböző pszichoszociális jellemzők. Úgy gondolom, hogy a dializált betegek ilyen mértékű mortalitása, morbiditása mellett korán sem elégedhetünk meg egy-egy adekvát paraméterrel, nem elegendő csupán a hatékonyságra törekednünk a hatásosság helyett a munkánk folyamán. A közel hat év alatt szerzett tapasztalatok, a felmerült problémák, hibák, hiányosságok sarkallnak arra, hogy vizsgáljam, miként fejleszthető tovább a vesepótló kezelések minősége ápolói oldalról.