ápolásszakmai kihívás napjainkban

Az elmúlt években jelentős fejlődések zajlottak a nefrológia területén. A vesepótló kezelések fejlődése, változatossága bizonyára sokat javított a végstádiumú veseelégtelenségben szenvedő páciensek és családjaik életén, azonban még nagyon sok olyan probléma maradt megoldatlanul, ami kihat a páciensek életminőségére.
A komplex és kompetens ellátás szempontjából az ápolók szerepe nélkülözhetetlenné vált napjainkra. A veseelégtelenség tekintetében ugyanis elengedhetetlen az olyan ellátás, amely a fizikai, pszichés és szociális szükségletek széles tárházának képes megfelelni. Ehhez az ápolónak megfelelő tudás, megfelelő ismeretek birtokában kell lennie, valamint gyakorlata, jártassága fejlesztése révén képessé kell válnia a veseelégtelenséghez kötött egészségügyi problémák ellátására, akár az egyén, akár a család, akár a közösség szempontjából. A szükségletek jellegzetessége azok összetettsége, melyet az alap- és kísérőbetegségeken túl a páciens karaktere, egészség-szükségletei, valamint a környezete (a páciens kulturális háttere, valamint az egészségügyi ellátás színtere) determinál, legyen szó akár fizikai, pszichés, akár szociális szükségletről.
A veseelégtelenségben szenvedő páciens számára folyamatos, (élet)hosszan tartó egészségügyi ellátásra van szükség, mely döntően a páciens támogatását, menedzselését kell, hogy magába foglalja az ápolók részéről. A veseelégtelenség előrehaladtával, a betegség különböző szakaszaiban egy, a páciens-család-ápoló alkotta optimális team kell, hogy az ellátás bázisa legyen. A lehető legjobb stratégiák kezdeményezése, fejlesztése révén az ellátás fókusza az adaptálódásra, a betegség kimenetelének pozitív irányú befolyásolására, valamint a jobb életminőség elérése kell irányuljon.
A komplex nefrológiai ellátásban az ápoló egyrészt elkötelezettje kell, hogy legyen a lehető legmagasabb minőségű, biztonságos ellátás megvalósításának, különös tekintettel a támogató funkcióra, valamint az edukáló, adaptációs és rehabilitációs folyamatra. Feladata a komplikációk megelőzésén túl, a páciens önállóságát, önellátó képességének előremozdítása. Mint a multidiszciplináris team tagja, a páciens pártfogójaként kell hogy tevékenykedjen, a szükségletek kielégítése révén aktívan hozzájárulva az individualizált ellátás megvalósításához, melynek fő célkitűzése: minőségi, biztonságos, adekvát egészségügyi ellátás biztosítása, a betegjogok, az emberi értékek, valamint az egyének kulturális hátterének messzemenő figyelembevételével.
Tanácsadó, tanító és kutató kell, hogy legyen egy személyben: a klinikai jártasságára, valamint az ápoláskutatásra, a páciensek menedzselésére, illetve az edukáló és rehabilitációs tevékenységekre vonatkozó ismereteinek bővítése minőségi előremenetelt jelent az ellátásban, akár az egyén életminősége, akár az egészségügyi szolgáltatás tekintetében.
A modern ápolástudomány feltételezi az evidence based nursing, mint munkaeszköz alkalmazását az ápolói gyakorlatban (irányelvek, eljárási utasítások). Adekvát adatgyűjtést feltételez a páciensek problémáinak azonosítására, az egyéni szükségleteik meghatározásához, priorizálásához, melyek ápolási folyamat megvalósításának bázisául szolgálnak. S ezen túlmenően feltételezi az elért eredmények periodikus elemzését, értékelését, mely magában foglalja az ápolási terv felülvizsgálatát, s annak szükség szerinti módosítását, így biztosítva a folyamatos minőségfejlesztést.
A krónikus betegségben szenvedő páciensek ellátása nem könnyű feladat...
Különösen igaz ez a végstádiumú vesebetegekre, akik vesepótló kezelésben kell, hogy részesüljenek életük végéig, mert ez a feltétele az életben maradásuknak.
Nehéz, ugyanakkor nagyon nemes feladat együttdolgozni, együttműködni abban az összetett, tarka világban, amit a dializáló ápolók és páciensek közös eseményei határoznak meg: abban a családias légkörben, melyben a boldog pillanatok, sikerek éppúgy mindennaposak, mint a csalódások, szenvedések...

minőségi kihívások napjainkban

Ma világszerte minden tizedik felnőttet érinti a veseelégtelenség valamilyen formája és közel másfél millióra tehető azoknak az embereknek a száma, akik végstádiumú vesebetegségben szenvednek. Hazánkban is, a világ más országaihoz hasonlóan jelentősen megnőtt azon betegek száma, akiknek élethosszigtartó dialíziskezelésre van szükségük az életben maradáshoz. Az incidencia mértéke eléri az évi 6-7%-ot, melynek hátterében alapbetegségként elsődlegesen nem primer vesebetegségek, hanem diabetes mellitus, illetve hypertonia állnak döntően. A vesepótló eljárások kapcsán alkalmazott magas színvonalú orvostechnika, valamint a tudományos tényeken alapuló orvoslás ellenére a dializált betegek mortalitási és morbiditási mutatói továbbra is jóval kedvezőtlenebbek a teljes populációhoz viszonyítva. A beszűkült vesefunkció igazi „kockázat sokszorozó”, mivel több, mint tízszeresére növeli az idő előtt bekövetkező szív- és érrendszeri eredetű halálozások eőfordulását. A végstádiumú vesebetegség jellegéből adódóan, a dializált betegek élettartam és/vagy életminőség növekedése a dialízisszolgáltatás mérhető "haszna". Ez különösen igaz az egyre öregedő betegpopulációra, hisz életminőségük messze elmarad az átlagostól, esélyük egy lehetséges transzplantációra pedig, rendkívül alacsony, ami a gyógyulást és teljes rehabilitációt biztosíthatná a számukra. Vesepótló kezelések alkalmazása során ahhoz, hogy biztonságos, minőségi ellátás valósuljon meg, az egészségügyi szervezetnek ismernie kell, hogy tevékenysége milyen hatással van a betegek mortalitására, morbiditására, életminőségére és a költségekre.
A végstádiumú vesebetegek számának ilyen mértékű emelkedése, az extrém mértékű mortalitás, a vesepótló eljárásoknak az állami költségvetés teherbírását már-már meghaladó költségei egyre inkább alátámasztják a betegbiztonság, a minőségi ellátás prioritását. Egyre nagyobb igény mutatkozik továbbá azokra a típusú kutatásokra, melyek hozzájárulhatnak a biztonságos, magas színvonalú dialíziskezelések megvalósításához. Ma a vesepótló eljárások során megfigyelhető minőségfejlesztési kezdeményezések jórészt orvosszakmaiak, leginkább a technikai paraméterek javítására, illetve a gyógyszeres terápia tökéletesítésére helyezik a hangsúlyt. Azonban, az életminőségi vizsgálatok tanulsága egyöntetűen az, hogy a betegek állapotának meghatározásához nem elegendőek csupán a technikai paraméterek nyomon követése, más döntő jelentőségű tényezőket is figyelembe kell venni a betegek életkilátásai vonatkozásában. Ilyen meghatározó tényező például a rehabilitáció, edukáció, vagy a különböző pszichoszociális jellemzők. Úgy gondolom, hogy a dializált betegek ilyen mértékű mortalitása, morbiditása mellett korán sem elégedhetünk meg egy-egy adekvát paraméterrel, nem elegendő csupán a hatékonyságra törekednünk a hatásosság helyett a munkánk folyamán. A közel hat év alatt szerzett tapasztalatok, a felmerült problémák, hibák, hiányosságok sarkallnak arra, hogy vizsgáljam, miként fejleszthető tovább a vesepótló kezelések minősége ápolói oldalról.